Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8.00 – 16.00. HU-1115 Budapest, Halmi utca 61
  Elérhetőség: +36 1 248 0008

Saját köldökzsinórvérének köszönhetően a kislány érthetően kezdett beszélni

Izabella 3,5 éves, de csupán hetek óta képes a bátyja nevét kimondani, életében először. A bátyja Matthew, 15 éves, akit ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták kiskorában, mint őt is: gyerekkori apraxia szindróma (CAS), amely egy motorikus beszédközpont rendellenesség. A CAS problémákat okoz a hangok képzésében, a szótagok és a szavak kimondásában, mivel az agynak nehézséget okoz azon testrészek tervezett mozgatása, amelyek a beszéd megformálásában vesznek részt, mint például az ajkak, az állkapocs és a nyelv.

Izabella szülei, Steven és Rosa, egy kis vállalkozás tulajdonosai Queensben, New York államban, az USA-ban, amely a gyermekek technológiai képzését segíti, ez az iplaytek (http://iplaytek.com/). Mielőtt Izabella megszületett, a szülők megfontolták az őssejtek megőrzésének lehetőségét, arra gondolva, hogy a fiuknak szüksége lehet rá.

 “Úgy láttuk, hogy a levett (köldökzsinór)vér mennyisége gyakran csak egy kisgyermek esetén elégséges.”- mondta Steven Barney.

Végső soron a szülők úgy döntöttek, hogy Izabella köldökzsinórvérét az Americord Registry-nél (https://parentsguidecordblood.org/en/bank/americord-registry) őriztetik meg, amely egy magán köldökzsinórvér, köldökzsinór szövet és placenta szövet bank.

 “A Duke Egyetemen végzett köldökzsinórvér beültetések után érdeklődtünk, melyeket apraxia kezelésére hajtottak végre, és láttuk, hogy néhány alkalommal sikereket értek el. Az elején még kicsit hezitáltunk, de az ember sosem tudja, hogy mit tartogat a jövő.”

A Barney család a Duke Egyetemre utazott, ahová az Americord laboratóriumi partnere a Cook General Biotechnology (http://www.cookgbt.com/), Izabella őssejtjeit egy krioprezervációs (mélyhűtött) tartályban szállította oda. Ezeket a tartályokat -190 Celsius fok alatt tartva tárolják, így a sejtek a laborból a kezelő-központba történő szállításuk alatt végig fagyott állapotban maradnak.

“Az eljárás kevesebb, mint 10 percig tartott”- mondta Barney. “Miután a transzfúzió befejeződött, Izabellát egy pár órára még infúzión tartották. Akkor csakis a legjobbakat reméltük!” – Izabella hazatért egy pár nap múlva Queensbe.

3 héten belül a beszéde észrevehetően javult.

 

“Sosem tudta kimondani a bátyja, Matthew nevét”-mondta Barney. “Megpróbálhatta, de sosem értettük. Minden betű/hang bonyolult volt számára. Most tisztán ki tudja mondani a nevét! A minap ezt mondta: “Itthon akarok maradni Matthew-val!”

 

Izabella beszéde folyamatosan javul minden egyes hét múlásával, ami naponta egyre több szó használatát eredményezi és ezzel a képességével végül meg tudja értetni magát.

 “A lányom a transzfúziót megelőzően napi egy-két szót mondott.” – mondta Barney. “Meg tudott őrülni amiatt, hogy mi nem értettük meg őt. Most már képes új szavakat mondani és megpróbálja a szavainkat ismételni. Tízig el tud számolni! Mindig is eszes volt, csak a hiányzó beszéde tartotta őt vissza.”

A köldökzsinórvér bankolás azt jelenti, hogy a köldökzsinórvérből származó őssejtek megőrzésre kerülnek, melyek a gyermekkel genetikailag megegyezőek. A szülők választhatnak aközött, hogy magán vagy közösségi módon tároltatnak.

A közösségi bankolásra gyakran úgy hivatkoznak, mint egy adományozásra, mivel az őssejtek anonim módon kerülnek regisztrálásra a genetikai markerek alapján, és azok bárki számára elérhetőek, akinek transzfúzióra van szüksége.

A magán köldökzsinórvér bankolás az őssejteknek kizárólag a család részére történő tárolását jelenti. Steven és Rosa Izabella őssejtjeit rögtön a születését követően az Americordnál megőriztették, ami egy olyan magán őssejtbank, ahol kizárólag az ő céljára történik a jövőben a tárolás. Így amikor megszületett a döntés, hogy Izabellának köldökzsinórvér átömlesztésre van szüksége, Izabella őssejtjei díjmentesen kerültek leszállításra a kezeléséhez az Americord Registry által.

 “A köldökzsinórvér tárolás nyugalmat biztosít.” – mondta Barney. “Ez olyan, mintha egy nyertes lottószelvényt vásárolnánk, amiben az ember reménykedik, hogy sosem kell azt pénzre váltania. De ha mi nem tároltattuk volna el a mi angyalkánk őssejtjeit, akkor semmi ezen a világon nem lett volna lehetséges.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük